Vágtató digitális generációk II.

’Az Év Honlapja’ Team tovább folytatja a ma egymás mellett élő generációk szokásainak vizsgálatát! 

 

A kutatás kezdetén elindított kérdőívünkben leginkább vásárlói szokásokra kérdeztünk rá. (Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eddig kitöltötte.) Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a világ egyre gyorsuló digitalizálódását. A fogyasztó egyre több felületen és közösségi oldalon van jelen.

Magyarországon az elmúlt néhány évben szinte „berobbant” a digitalizáció. Ezt mutatja például az is, hogy három évvel ez előtti állapothoz képest, mára többségbe kerültek a felnőtt okostelefon használók.
Nem minden nemzedék fogadja el egyformán ezt a fajta gyorsulást. A ’Z generáció’ már ebbe született bele. Nagyon sok dolgot alapvetőnek vesznek, amivel a többi generáció csak élete során ismerkedett meg.

Szeretnénk vizsgálni, leginkább milyen felületeken, melyik generáció érhető el, illetve mi az, ami felkelti érdeklődésüket.

Kíváncsi vagy, mennyire igazak a fenti állítások? Segíts nekünk, hogy minél teljesebb képet kaphassunk! Töltsd ki Te is, maximum 4 percet igénybe vevő kérdőívünk, melyet itt érhetsz el.

Az első kérdőív is még nyitva van, melyet ezen a linken érhetsz el.

 

A felállított hipotézisekről és az eredményekről (a második kérdőív esetében is) elsőként a Magyar Marketing Szövetség November 17.-ei konferencia plenáris ülésén hallhatnak majd az érdeklődők. Később megtekinthetőek lesznek a mantamarketing.hu, azevhonlapja.hu, illetve a marketing.hu weboldalakon.

 

Köszönettel,
’Az Év Honlapja’ Team

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.