Nőtt a fogyasztói tudatosság az utolsó negyedévben

2017 negyedik negyedévében javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és kissé erősödött a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből.

 

A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint látványosan csökkent a cipőkkel és a ruházati termékekkel, illetve a telefonszolgáltatással szembeni kifogások aránya, az internetszolgáltatásra ugyanakkor a korábbinál többen jeleztek panaszt.

 

A CP Contact és a Nielsen 800 fős reprezentatív mintán végrehajtott közös kutatásán alapuló, negyedévente közzétett Fogyasztóvédelmi Index szerint a válaszadók 22 százaléka valamilyen termékkel, 16 százaléka pedig valamilyen szolgáltatással szemben fogalmazott meg kifogást.

 

 

A termékek közül a legtöbb probléma az élelmiszerekkel van (a panaszosok 39 százalékának ezzel a termékkörrel volt problémája), ezt követik a cipők (20%), illetve a ruházati termékek (17%). A szolgáltatások közül a válaszadók legnagyobb mértékben az internetszolgáltatásokkal voltak elégedetlenek (33%), ezt követték a televíziós (19%), banki (18%) valamint a telefonos (16%) szolgáltatások. Az előző negyedévhez képest nagyobb csökkenés a cipők (-7%pont), a ruházati termékek (-3%pont), illetve a telefonszolgáltatások (-5%pont) kategóriáiban volt, míg az amúgy is problémásnak számító internetszolgáltatások esetében 5 százalékpontos növekedés következett be.

 

„Az utazási irodákkal való elégedetlenség mértéke szintén csökkent 10-ről 7 százalékra, ám ez egyértelműen a szezonális hatásnak köszönhető, hiszen az előző negyedévbe esett az idegenforgalmi szempontból legaktívabb július és augusztus hónap is” - olvasható Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnerének magyarazáta a lapunknak elküldött közleményben.

 

A fogyasztói tájékozottság szintje javult az év utolsó hónapjaiban. Ennek mérésére az egyik leginkább alkalmas mutatószám a szavatossági idő megfelelő ismerete. Tekintettel arra, hogy az élelmiszerek után a cipők kapcsán érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, a tájékozottságot az e termékkategóriához kapcsolódó szavatossági idő helyes említésének arányával mérhetjük a legegyszerűbben. A kérdésre helyesen válaszolók aránya 2017 negyedik negyedévében 7,0 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal haladja meg az előző negyedévben mért 6,3 százalékos mértéket.

 

 

„Ennek az értéknek továbbra sem örülhetünk felhőtlenül – teszi hozzá Siklósi Máté. – A szabályozás ugyanis ezen a területen immár öt éve változatlan, ennek ellenére még mindig messze tíz százalék alatt van azok aránya, akik helyesen tudják, meddig reklamálhatnak. A helyes válasz (2 év) helyett a válaszadók 80 százaléka 6 vagy 12 hónapra tippel.”

 

A kereskedőkkel szemben tanúsított fogyasztói bizalom az előző negyedévekhez képest javulni tudott. A válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt. A bizalmatlan vásárlók aránya 2017 negyedik negyedévében 49,7 százalék volt, 1,6 százalékponttal kevesebb, mint negyedévvel korábban. Mindez reális reflexió lehet arra a tényre, hogy a kereskedelemben is egyre súlyosabb a munkaerőhiány. A kereskedők egyre gyakrabban kénytelenek kevésbé felkészült munkatársakat is alkalmazni, akikről a vásárlók könnyebben feltételezik, hogy nem rosszhiszeműen járt el hibásan vele szemben.

 

/mediapiac.com/

 

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.