Közel kétszáz rendezvényen népszerűsítették az agrárpályát

Pozitívan befolyásolta az agrárszakma társadalmi megítélését az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt. 

A Széchenyi 2020 program 789,99 millió Ft vissza nem térítendő támogatásával sikerrel zárult pályázat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (a jogelőd Szent István Egyetem és Kaposvári Egyetem), a Szegedi Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány alkotta konzorcium részvételével valósult meg.

A program alapvető célja az volt, hogy pozitívan befolyásolják a mezőgazdasági tevékenység társadalmi megítélését, feltárják a hallgatói utánpótlás attitűdjeit, a feltárt attitűdökre speciálisan kidolgozott kommunikációs eszközökkel reagálva növeljék a hallgatói jelentkezések számát, célzott kommunikációt folytassanak a célcsoporttal és segítsék az agrárium iránt érdeklődők felsőoktatási intézménybe történő továbbtanulását.

Közel kétszáz rendezvényen népszerűsítették az agrárpályát

A célok elérése érdekében a konzorcium partnerei országos szinten és a partnerek székhelyén (Kaposváron, Gödöllőn, Szarvason és Hódmezővásárhelyen) közel kétszáz interaktív rendezvényt, számtalan innovációs roadshowt, nyári tábort, nyílt napot, ötletversenyt és vállalatlátogatást szerveztek a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy bevezessék őket a 21. századi modern agrárium világába.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az élményfókuszú programok ma már elengedhetetlenek ahhoz, hogy az okostelefonnal és állandó netkapcsolattal felnövő diákok figyelmét megragadják. Ha ők maguk is kipróbálhatják a lópatkolást, ha testközelből megtapasztalhatják egy öntöződrón működését vagy akár csak VR-szemüveggel bepillanthatnak egy virtuális gazdaságba, máris sokkal nyitottabbá válhatnak az agráréletpálya felé.

Közel kétszáz rendezvényen népszerűsítették az agrárpályát

Az ágazat versenyképességének javítása és a szakember-utánpótlás erősítése érdekében szintén fontos, hogy az agrárszakképzésben résztvevő pedagógusok munkáját korszerű digitális tananyagok is segítsék. Ennek elősegítésére a projekt keretében szőlőtermesztéssel, fogathajtással, mezőgazdasági gépészettel, növénytermesztéssel, valamint állattenyésztéssel és állategészségüggyel kapcsolatos digitális tananyagok is készültek a középfokú oktatásban résztvevők számára. Mindez szélesebb körben is kedvezően befolyásolhatja a természettudományos, agrár- és műszaki felsőoktatásba jelentkezők tudásszintjét és egyetemi tanulmányaik során mutatott helytállását.

Hogy az influenszerkampányok, az élményprogramok, a digitalizáció és a gamification eszközeivel mennyire hatékonyan szólították meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legutóbbi felsőoktatási felvételi időszakban országszerte nőtt az agrárképzések népszerűsége. Bár az Európai Unió támogatásával megvalósult EFOP 3.4.4-16-2017-00010 projekt 2021. december 31-én zárul, az agráréletpálya népszerűsítése kapcsán szerzett sokrétű tapasztalatokat továbbra is kamatoztatni fogják a konzorcium partnerei.

 

2022.01.04.

Manta Digitál Marketing Kft.


#agrár #agrármarketing #pozitívbefolyás #mezőgazdaság #pályaválasztás #digitalizáció

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.