Mindent a logókról

Kezdjük a legelején, először is azzal, hogy mi is pontosan az a logó?
A Wikipedia megfogalmazása szerint:

"A logó egy cég, szervezet, áru vagy szolgáltatás azonosítására szolgáló egyedi, jól felismerhető jel. A logó elsődleges célja a megkülönböztetés, az egyértelmű jelölés megkönnyíti a tájékozódást a piac szereplői között. A márkaelemek egyike"

Egy logó nem csak a vizualitásról, vagy egyszerűen a szépségről szól. Amellett, hogy nem árt, ha jól néz ki, elsősorban az üzleti céljaid elérését kell támogatnia. A logód ugyanis sokat elmond a cégedről és a márkádról. A logó és a márka mindenhol jelen van a cég életében: minden kiküldött e-mailen, a weboldalon, az iroda ajtaján, stb. Tulajdonképpen a logó a céged arca. 

▪ Miért van rá szükség?

Az emberek már ősidők óta használnak szimbólumokat, a logó szó is a görög logos szóból származik, mely azt jelenti: "szó”. Amikor egy logó tervezésére sor kerül, akkor arra úgy gondolunk, mint egy virtuális szóra, mely egy összetett üzenetet fejez ki és közvetít az emberek felé, a lehető legtömörebb módon.

A hétköznapok során szimbólumok sokaságába futunk bele, némelyiknek már egyáltalán nem szentelünk figyelmet, ugyanakkor a jelentésükkel mégis tisztában vagyunk. Az agyunk tudatosan és tudattalanul is összekapcsolja a szimbólumokat azok jelentésével. Olyan esetekben is működnek, amikor a szavak elolvasása gondot jelent, például mert egy eltérő kultúrában jelennek meg.

A szimbólumok sok esetben az emberi gondolkodásra jellemző univerzális mintát jelenítenek meg, mely a közös emberi tudattalanban tárolódik. A szimbólumoknak ezen ereje miatt a cégek is elkezdtek logókat használni, hiszen a logó által felismerhetővé válik a márka, kialakul a logó mögött egy kapcsolódó jelentés. Egy jó logónak tehát jelentős hatása van az emberre. 

▪ Logótípusok

  • Cégneves logók
  • Márkajelek vagy szimbólumok
  • Absztrakt képek
  • Kombinált logók

▪ Ami a jó logóhoz elengedhetetlen

  1. Egyszerűség - Általában a legegyszerűbb logó a legjobb. Az a jó, ha egy logó egyszerű, és mégis könnyű felismerni. A világ leghíresebb logói mind nagyon egyszerűek (pl. Nike). Az egyszerűséget elsősorban azáltal érheted el, hogy a logó már nem tartalmaz semmilyen szükségtelen vagy feltűnő elemet, mely csak megnehezítené a szem számára a befogadását. 

  2. Világos üzenet - A Te logód tisztán és egyértelműen kifejezi azt az üzenetet, ami el akarsz mondani az embereknek? Azonnal megmutatja, hogy ki vagy Te? Nagyon fontos, hogy a jó logó esetében mindkét kérdésre igen a válasz!

  3. Eredetiség - Egy logónak egyedinek kell lennie, és különböznie kell a többiekétől. Olyannak kell lennie, amire felfigyelnek az emberek, és nem is felejtik el egykönnyen.

  4. Forma - A logó formáját profi módon kell megtervezni, és nem valami hirtelen ötlettől vezérelve kell rábökni egy adott pillanatban jónak tűnő elképzelésre. Figyelembe kell venni olyan fontos tényezőket, mint a megjelenés különféle hátterek esetében, nyomtatásnál, vagy éppen eltérő méreteknél a weben. A formáknak jelentésük van, és mindegyik eltérően hat az emberekre.

  5. Színek - A színeket egy stratégia mentén használjuk, mivel a színek érzelmeket váltanak ki. Ehhez ismerni kell a színek pszichológiáját. Ugyanakkor nem elég az érzelmi hatásokkal foglalkozni, hanem figyelembe kell venni a színek kulturális jelentését is. Az is befolyásolja persze a színválasztást, hogy hol fogod használni a logót. 

  6. Betűtípus - Vannak olyan betűtípusok, melyeket soha nem lenne szabad logóknál használni. Ilyen a Comic Sans, a Papyrus vagy a Curlz. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy különböző dekoratív vagy kézírásos betűtípusok ne lennének használhatók. Ez elsősorban a cégedtől és a designer tudásától függ. A legnagyobb gond ezekkel a dekoratív vagy kézírásos betűtípusokkal az, hogy nehéz őket olvasni, amikor kis méretben jelennek meg. Ugyanakkor arra is figyelj, hogy a betűtípusnak illeszkednie kell a márkádhoz!

  7. Fájlformátum - Attól függően, hogy hol tervezzük használni a logót, figyelembe kell venni a technikai paramétereket. Az eltérő felhasználás eltérő fájlformátumot, felbontást igényel. Webes megjelenésnél gyakran van szükség átlátszó háttérre, így egy png fájlformátum jó választás lehet. Ugyanakkor nyomtatásnál el kell felejteni a webformátumokat. Ilyenkor különböző vektorfájlokra (AI vagy EPS) lesz szükség.
/Forrás: blog.webshark.hu/

És most következzen néhány világmárka logójának evolúciója :)








  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.