Megválasztották a Marketing Szövetség elnökségét: a Manta alapítója továbbra is a tagok között
Online platformon tartotta meg ezévi tisztújító közgyűlését az idén 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A tagok megszavazták, hogy júniustól kibővült, 16 tagú elnökség irányítja a megbízói oldal hangsúlyosabb képviseletére összpontosító, közel 200 tagot számláló MMSZ stratégiájának megvalósítását.
A Magyar Marketing Szövetség ma is az egyik legaktívabb szakmai szervezet, hiszen közel 15 projektjén keresztül, csak a tavalyi esztendőben közel 2 ezer szakemberhez jutott el – mondta Hinora Ferenc elnök.
A szervezet idén februárban hirdette meg azt az új stratégiai irányvonalat, amely szerint a közeljövőben ki kell mutatni az ágazat gazdasági lábnyomát, súlyát, illetve ágazatszerkezetét, és ezekre építve meg kell határozni a szakma identitását.
Az mmonline.hu írta meg, hogy a szövetség az eddigieknél még eredményesebb érdekérvényesítést kíván folytatni a gazdaságban és a kreatíviparon belül. Az MMSZ feladatai között jelentős hangsúlyt kapnak a széleskörűen igénybevehető tanácsadási, minősítési, valamint edukációs programok a piaci szereplők és a tagok felé egyaránt.
A szervezet a jövőben még kiemeltebb figyelmet kíván fordítani a megbízói, hirdetői oldal szakmai támogatásának, érdekeik fajsúlyos, hatékony képviseletének is.
A szakma érdemi fejlesztése nem valósulhat meg a szolgáltatói oldal (ügynökségek, tanácsadók, specialisták, kutatók, stb.) prémium körének együttműködése nélkül. Hiszen olyan, a szakmát aktívan formálni képes szervezet kialakítása és működtetése a célunk, amely elkötelezett a megbízói oldallal való közös értékteremtésben – idézi a portál Hinora Ferencet.
A célok megvalósításához támogató tagság, és a projekteket irányítani képes, elkötelezett elnökség szükséges. Az MMSZ idén – alkalmazkodva a körülményekhez – online platformon tartotta meg az éves közgyűlését, valamint online szavazás segítségével kerültek megválasztásra a szervezet új tisztségviselői is. A korábbinál bővebb létszámú vezetőtestületet választottak, így júniustól már 16 tagot számláló Elnökség irányítja majd a szervezetet.
A szervezet stratégiájához illeszkedő módon az elnökségbe 9 új, a megbízói/hirdetői oldalt képviselő tag került be:
Balogh Barbara (Heineken Hungária), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Fülöp Gábor (Provident), Jákó Eszter (MVM), Kovács András Péter (Magyar Telekom), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Szilva Mónika (Nestlé Hungária), van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország) és Varga Anita (Rossmann).
Tovább folytatja a munkáját az Elnökség soraiban:
Bonyhádi Gábor (PROGmasters), Dr. Papp-Váry Árpád (Budapesti Metropolitan Egyetem, Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar), Sütő Ágnes (Magyar Bankszövetség), Dr. Piskóti István (Miskolci Egyetem, Turizmus és Marketing Intézet), Dr. Totth Gedeon (Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar) és Varga István (Manta Marketing / Az Év Honlapja).
A szövetség irányító szervének munkáját továbbra is Hinora Ferenc (Positive Adamsky) vezeti, akinek jövőre jár majd le az elnöki megbízatása. A tagság egyöntetű támogatásával az Elnökség munkáját Tonk Emil, a Szövetség egyik alapítója, első örökös tiszteletbeli elnökségi tagjaként támogatja a jövőben. A szavazás eredményeként az Etikai Bizottság tagjai Dr. Fazekas Ildikó (ÖRT), Hovanyecz Norbert (SuperShop) és Knapcsek Katalin (KNK PR & Media), a Felügyelő Bizottság tagjai pedig Göbölyösné Mátrahegyi Anna (Médiapiac), Dr. Neuberger Ákos (Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda) valamint Turgonyi Szabolcs (MKB) lettek.
Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke úgy véli, hogy a kibővített elnökségben felhalmozott szaktudás és kapcsolati tőke még inkább képessé teszi a szövetséget arra, hogy a kreatív- és marketingszakma elismert képviselőjeként
bővülő szakmai tartalmakkal, vonzó projektekkel, széleskörű érdeklődésre számot tartó eseményekkel, illetve edukációs programokkal támogatva lásson hozzá a gazdaság újraindításához és motorizálásához.
2020.05.24.
Csurja Zsolt