Jön a Gamification!

 

A vírus videók terjesztését tehát mostanra professzionális szintre fejlesztették a vállalatok, a gerillamarketing más területein azonban ágazati szakértők szerint sokszor lassan lépkednek csak előre a cégek, holott a technológia fejlődése számos innovációt tenne lehetővé. Különösen igaz ez Magyarországon. A hazai marketingesek többsége le van maradva, saját piacán ugyan többnyire tisztában van az újításokkal, az általános nemzetközi trendeket azonban csak kevesen követik ? mondta lapunknak Varga István, az egyebek mellett gerilla kampányokat is szervező Manta Marketing ügyvezetője.

.

.

.

Varga István szerint a következő években az egyik legfontosabb trend az úgynevezett gamification, magyarul ?játékosítás? lehet, azaz egyre gyakrabban jelenhetnek meg különböző játékelemek a gerilla marketing területén is. A szakember szerint ennek magyarázata, hogy mivel a mostani fiatalok hozzá vannak szokva, hogy játékok veszik őket körül, így ezen keresztül lehet eljutni legkönnyebben hozzájuk. Ráadásul az internet fejlődése mostanra ezt technológiai szempontból is igencsak leegyszerűsítette, amit minden bizonnyal egyre több vállalat használ majd ki.

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.