Lendületben a NAK TechLab: fejlesztések, programok, agrárdigitalizáció
Milyen lépéseket tesz a NAK TechLab az agrárdigitalizáció és a technológiai fejlesztések gyakorlati hasznosításáért?
A NAK TechLab tekintetében folyamatos az építkezés. A célunk az, hogy azt az érdekképviseleti funkciót, amit a Kamara a mezőgazdaságban betölt, a digitális térben egy agrárdigitalizációs érdekképviselet formájában alapozzuk meg. Ehhez a NAK belsős szakértői mellett együtt dolgozunk külsős piaci szereplőkkel is. Az egyik legfontosabb, hogy olyan, a piac számára fontos és hasznos projekteket támogassunk és mentoráljunk, amik rövid időn belül ténylegesen egy konkrét termék formájában segítik a magyar gazdákat.
Milyen tapasztalataitok voltak a 2019-ben indított inkubációs programmal?
Az első agrár startup inkubátor sikereit követően, 2020 szeptemberében indult el a második NAK TechLab inkubációs program. Ez egy kivételes lehetőség arra, hogy a startupok vezető nagyvállalati partnerekkel közösen dolgozzanak a piacot meghódító megoldásaikon. A NAK TechLab Inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban. Ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá teszik az iparágat és a piacot is. A 3 hónapos programba bevont piaci szereplők kiemelkedő szerepvállalása megteremti a gyakorlatias és valós piaci problémák azonosítását, ezzel biztosítják a fejlesztések gyakorlati hasznát. A résztvevő startupok üzleti képzések, intenzív workshopok alkalmával, valamint agráripari, üzletfejlesztési és nagyvállalati mentorokkal dolgozva hozhatják lendületbe fejlesztésüket. Az inkubációs folyamatot a harmadik hónap végén a Demo Day zárja. Ezen bemutatjuk a sikeres projekteket a magyar mezőgazdaság döntéshozóinak, így a startupok akár más vállalatokkal és befektetőkkel is kapcsolatba kerülhetnek. A NAK TechLab ezzel egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a tehetséges fejlesztők a leendő nagyvállalati ügyfeleik szakértőivel közösen dolgozzanak egy, az ágazatot ténylegesen érintő kihívás megoldásának megvalósításán.
Fontos, hogy semmilyen kötelezettségvállalást nem kérünk a startupoktól, akiknek segítünk. Azt szeretnénk, hogy minél hamarabb piacra jussanak. Ebben agrárszakmai és üzleti támogatást is nyújtunk nekik, amiben partnerünk a Design Terminal innovációs ügynökség.
Milyen rendezvényekkel támogatjátok a folyamatot?
A NAK TechLab innovációs program gerincét az inkubátor program alkotja. Emellett számos eseménnyel támogatjuk az agrárium úttörőit, így például az egyetemi ötletversennyel, mely korai fázisú projektekről szól, ahol a versenyzők ötletekkel jelentkezhetnek, illetve prototípussal rendelkező megoldásokat is várunk, vagy a legutóbbi Agrártechnológiai Meetup, az Indoor Farming, vagyis a beltéri növénytermesztés témában. Tartunk még befektetői meetup rendezvényeket is. Ez utóbbiakon a kockázati tőkealapkezelők befektető menedzsereit kötjük össze olyan potenciális startupok képviselőivel, akik éppen tőkebefektetés előtt állnak. Abban bízunk, hogy a NAK TechLab 2 éven belül egy olyan agrárdigitalizációs szolgáltatóvá válik, ami gyakorlatilag minden szereplőt, vagyis a befektetőket, a felhasználókat, a fejlesztőket a legrövidebb úton kapcsolja össze annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudjanak együttműködni.
Hogyan javítotok az agrár üzletág hatékonyságán?
Mi kifejezetten agrárszakmai szempontból vizsgáljuk meg azokat a projekteket, amelyek széles körben tudják kiszolgálni a tagságunkat. Ennek érdekében a tevékenységünk piaci folyamatokat is érint: akár agrárügyfelek összekapcsolásával is segítjük az egyes cégek térnyerését. Ugyanakkor a NAK nem szeretné kisajátítani ezt a témát, nem is gondolunk arra, hogy csak egyedül valósítsuk meg a feladatokat. Főként aggregátor szerepet vállalunk, segítjük a folyamatok létrejöttét és gyorsabb megvalósulását.
Egy térképet teszünk le a szereplők elé, és azon dolgozunk, hogy ezen mindenki a legrövidebb úton találja meg azt, amire szüksége van.
A gyakorlatban például ez úgy néz ki, hogy az inkubátor programba bejutott csapatok első körben a NAK-kal együttműködő nagyvállalatokkal, technológiai cégekkel és befektetőkkel ülnek le intenzív megbeszéléseken. Ez az idő nyilván nem elég arra, hogy közös terveket szőjenek, vagy bármilyen komolyabb nevezőre jussanak. Ám azt látjuk, hogy vannak olyan startupok, amelyek úgy érkeztek hozzánk, hogy 2-3 év alatt nem tudtak bejutni egy megbeszélésre sem a Bonafarm, az AXIÁL, a KITE, vagy más nagy hazai agrárvállalat döntéshozóihoz. Itt viszont lehetőséget kapnak egy gyors villámbeszélgetésre velük. Ez tökéletes lehetőség arra, hogy eldőljön: egyáltalán van-e értelmezhető gyakorlati kimenetele a projektjüknek. A nagyvállalatok képviselői pedig nagyon nyitottak. Nem biztos, hogy rögtön közös termékfejlesztésben végződik a találkozó, de azt látjuk, ha egy egy adott csapatban van egy kis szikra, akkor az agrárvállalkozások képviselői nagyon szívesen támogatják őket például pilot projektekkel, tapasztalattal, vagy szóbeli szakmai visszajelzéssel.
Mit terveztek a következő hónapokban?
A jövő évre egyelőre vázlatos elképzeléseink vannak. Szem előtt tartjuk azt, hogy nem szeretnénk kiemelni egyetlen szegmenst sem az ágazaton belül. Folyamatosan törekszünk ugyanolyan szinten és lehetőségekkel támogatni a kertészet, a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszeripar projektjeit is. Utóbbi fejlesztésekkel kapcsolatban viszont van egy kis hiányérzetünk. Annak ellenére meglepően kevés projekttel találkozunk, hogy az agráriumon belül ez egy fejlettebb terület. Folyamatosan fejlesztjük az inkubátorprogramot, amit jövőre is tervezünk indítani, illetve egyetemistákat célzó versenyeket, eseményeket is indítunk majd. Utóbbi esetében nagyon fontos, hogy nem csak agrár hallgatói nevezhetnek, hanem bármelyik felsőoktatási intézményről várjuk a jelentkezők ötleteit. Ez pedig a gyakorlatban meg is valósul, ami egy nagyon változatos csapatot és gondolkodást hoz létre. Az AGTech Meetup előadói között is vannak olyan fejlesztők, akik egyetemi ötletversenyen kerültek a NAK látóterébe. Örömmel látjuk, hogy egy év elteltével milyen színvonalon tudnak dolgozni a saját munkájuk és fejlesztésük gyümölcseként. Jó érzés, hogy az ide vezető út során több sok kisebb elakadásban tudtunk nekik segíteni.
Mit kérhetnek és várhatnak tőletek a projektek fejlesztői a rendezvényeken kívül?
Az inkubátorprogramon kívül, a NAK-on belül van egy csapatunk, amely év közben is a projektek ötletgazdáinak rendelkezésére áll, folyamatosan és szívesen támogatják őket. A projektek feltőkésítése folyamatosan visszatérő feladat, ezzel sokan keresnek minket. A befektetői találkozók megtartását továbbra is folytatni szeretnénk. Jövőre pedig, ha a vírus is engedi, akkor több kézzelfogható, prototipizált projektet mutatunk be működés közben a gazdáknak az agrárrendezvényeken. Ennek egyik helyszíne a NAK Szántóföldi napok lesznek, ahol a NAK TechLab-os projekteket egy innovációs térben lehet majd megnézni és kipróbálni. Továbbá tervezzük egy olyan közép-európai viszonylatban is jelentős agrártechnológia konferencia megszervezését, amelyen mind a hazai, mind az európai projekteket össze lehet hasonlítani.
Milyen az agribusiness szereplők, a befektetők és a startupperek viszonya az informatikához?
Azt látom, hogy amennyire a Kamarának nehézséget okoz, hogy a szektor digitális szempontból finoman szólva nem a legfejlettebb, annyira hatalmas lehetőség ez a NAKTechLab és a fejlesztők szempontjából. Aki ezt fel tudja mérni, és legalább a viszonyokat, a digitalizáció szintjét megismeri, az láthatja, hogy a magyar mezőgazdaságban az ennél jobban telített szektorokhoz képest nagyon gyorsan, sokkal nagyobb piacot és sokkal kisebb erőfeszítéssel tud megszerezni. Az egyetemi verseny egy kiváló teszt volt arra, hogy kiderüljön, mennyire tudunk egy mérnököt vagy egy fejlesztőt bevonni a kihívások megoldásába. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon jók az eredmények és az arányok.
Az ötletversenyre érkező jelentkezők 70 százaléka nem agrár végzettségű. Ez azt jelenti, hogy egy-egy, a mezőgazdaságot érintő probléma megoldása eléri a mérnökök és fejlesztők ingerküszöbét is.
A mostani fejlesztőcsapatok, akikkel együtt dolgozunk, nagyobb részben a technológia oldaláról kompetensek. Ez a NAK szempontjából ideális helyzet, ugyanis ők pont agrárszakmai kérdésekben vannak elakadva, amikre mi válaszolni tudunk. Fejlesztési kérdésekben eddig sem mi hirdettük az igét, és ez így lesz ezután is. Hazai viszonylatban extrém szűk témákat leszámítva jó szakmai bázist kínálunk a résztvevőknek. A most születendő nagy ötletek fejlesztéséhez szükséges energiát főleg fejlesztői technológiai oldalról kell betenni, de nyilván elkerülhetetlen, hogy az agrárszakmai szempontokat is figyelembe vegyék. Ehhez igyekszünk minden információt és adatot megadni. Itt hatalmas szerepük van a nagy agrárvállalatoknak, akik nem csak a szakmai szempontok, hanem az ő több ezres, vagy 10 ezres ügyfélkörükből érkező valós, gyakorlati tapasztalatok alapján tudnak visszajelzéseket adni. Ezért mi összekötjük őket, így az életképes ötleteknek minden esélyük megvan arra, hogy valóra válhassanak, és beépüljenek a gazdálkodás gyakorlatába.
https://www.facebook.com/naktechlab/
Csurja Zsolt
2020.11.03.
agrárstratégiai igazgató
Manta Digitál Marketing Kft.