Kicsi a #, de erős

A #hashtag jelecskével egyre gyakrabban találkozunk, első ránézésre komolytalannak tűnhet, éppen ezért sokan ódzkodnak is tőle, ám nem is hinnénk, micsoda marketing lehetőségeket rejt. Hogy mire is jó valójában, és hogy hogyan tudjuk a vállalkozásunk szempontjából a leghatékonyabban használni? Íme a válaszok.

Először egy kis érdekesség, nézzük meg, hogy honnan is indult a #hashtag sztori. Chris Messina feltaláló azzal töltötte mindennapjait, hogy próbált egy őrült nagy, az internetezés élményét átíró találmányt kiagyalni. Mindeközben megalkotta a #hashtag-et, ami, bárszerinte egy igen bugyuta ötlet, ennek ellenére villámsebességgel elterjedt. „Rengeteg időt töltöttem el a technológiákon dolgozva abban a reményben, hogy megreformálhatom a közösségi médiát, és valami igazán hasznos dolgot találok fel – de ahelyett, hogy ezek egyike is működött volna, csak egy őrült, buta találmányom kapott lángra, és terjedt el a világban…”

 

A #hashtag-ek gyakorlatilag kategorizálják a posztokat, a hozzászólásokat az adott felületen.  De ha csupán azt gondoljuk, hogy a jelecske szövegbe illesztésével csak a kommunikációs folyamatokat tudjuk kategorizálni, akkor tévedünk, Sokkal több lehetőség rejlik a roppant egyszerű ötletbe. A #hashtag a cégünk marketingjének egy olyan része lehet, ami egyszerűen fogalmazva, látványosan pénzt is hozhat.  Napról napra egyre több platform támogatja a hashtag-ek használatát, így ma Facebook, a Google+, a Linkedln, a Pinterest, az Instagram, sőt, a Twitter is alkalmas ezek használatára.  Felmerülhet a kérdés, hogy egy # jelből hogyan lesz bevételünk. A SEO, azaz a keresőoptimalizálás szempontjából a hashtag-ek igen fontos szerepet töltenek be.

 

A hashtag abban segít, hogy egy kulcsszó vagy kifejezés elé illesztve sokkal egyszerűbben lehet rákeresni az adott témára, így a cégünkre is. Ha a posztjaink, a bejegyzéseink, a képeink alatt létrehozzuk a #hashtag-gel ellátott kulcsszavakat, arra rákattintva az érdeklődők minden olyan posztot megnézhetnek, amelyet ugyanazzal a hashtag-gel láttak el.

 

Nézzünk egy egyszerű példát. A cégünknek, termékünknek, márkáinknak van Facebook oldala. A Facebook egyre intenzívebben áttér a hashtag kifejezések eladására, így a reklám célra történő használatban sok kis forint rejlik, óriási üzlet. Magyarul vennünk kell #szavakat, amik elvezetik az ügyfeleket hozzánk, mintegy irányítótábla. Minél többször használjuk ki ezt, annál nagyobb elérést generálhatunk, annál könnyebben találnak az oldalunkra, termékünkre.

 

Hogyan is használjuk hatékonyan a #hashtageket? A szakértők szerint néhány roppant egyszerű lépéssel igen sikeresek lehetünk.

 

Egyszerűség


Ha új hashtag-et szeretnénk használni, a legfontosabb szabály, hogy legyen könnyen megjegyezhető, egyszerű. A kevesebb ebben az esetben több, egy-két szó, egy frappáns rövidítés a sikeresség kulcsa. A hashtag mindig egybe írt szavak kapcsolódása, ezt ne feledjük! Mondhatni ez a fő szabály! A szakemberek szerint a humor és a hasznosság lehet a csapásirány a hatékonyság felé vezető úton.

 

Egyértelműség, határozottság


Amennyiben teljesen új hashtag-et szeretnénk bevezetni, nagyon jó módszer, ha néhány szóban összefoglaljuk a lényeget, mintegy elmagyarázzuk, hogy pontosan mit szeretnénk kifejezni vele. Ne essünk abba a hibába, hogy népszerű jelölést használunk, ám az nem illik a márkánkhoz. Egy-egy ütős, vicces, egyértelmű, klassz szó sokkal többet hozhat. A hashtag kötődjön a termékünkhöz, a márkánkhoz, a vállalatunk profiljához.

 

Releváns információk


Említettük már, hogy a kevesebb, néha több, és ezt a hashtag esetében fontos megjegyezni. Csak azért ne zsúfoljuk tele a posztunkat vele, hogy minél többen lássák, mert így zavaros és átláthatatlan lesz. Hosszú távon káros hatású, sok negatív visszajelzés érkezhet, amit majd nem győzünk jóvátenni újabb bejegyzésekkel. A sok hasthtag spam-nek tűnhet, amit senki nem kedvel.

 

Vágjunk bele bátran, hashtag-eljünk, hiszen roppant sok remek lehetőséget rejt, amit a vállalatok is erősen kiaknázhatnak a következő időszakban. Ma már a legtöbb közösségi oldal lecsapott a lehetőségre, a statisztikai adatok igen biztatóak.

 

/piacesprofit.hu/

  • Íme 2017 legjobb honlapjai! 16. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen összesen 201 nevezés érkezett.
  • Folytatódhat a nevezés - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat! Bár idén rövidített nevezési időszakkal zajlik a pályázat, a szervezők nem szeretnék, ha bárki lemaradna… ezért mostantól meghosszabbított határidővel, október 31-ig lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 16 éve életre hívott digitális megmérettetés díjátadójára novemberben kerül sor!
  • Edukáció és minősítés - elindult a 2017-es ’Az Év Honlapja’ pályázat! Egy rövid early bird időszak után, rövidített menetrenddel és a szokásos feltételekkel folytatódik Magyarország legismertebb online marketingkommunikációs pályázata, ’Az Év Honlapja’ pályázat!  A Magyar Marketing Szövetség által szervezett verseny szakmai zsűrije idén is a digitális marketing legújabb és legkreatívabb megoldásait keresi.