Jó úton az agrárképzés támogatása

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Lendvai Ferenc a Kisalföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. szeptember 8-án a Bábolnai Gazdanapokon írta alá Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum társasági szerződését, mely deklarálja a KITE Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban.

 

A mezőgazdasági szakképzés átalakítása kapcsán új alapokra helyeződik az együttműködés az oktatási intézmények és a gazdasági szereplők között. A most aláírt társasági szerződés értelmében a KITE Zrt. a központ tulajdonosaként részt vesz az oktatási tematika, valamint az oktatási anyagok összeállításában és a diákok és oktatóik szakmai képzésében. A centrum oktatási intézményeinek nagy részével jelenleg is kapcsolatban áll a cég és duális képzés keretében, vagy nyári gyakorlat formájában évről évre fogadnak az intézményekből diákokat.

 

A nádudvari központú vállalat mindig is fontosnak tartotta az utánpótlás-nevelést, és élen járt a támogatásában. Az elmúlt években több iskolában is jelen volt az országos szakmai versenyeken, mint főtámogató, (SZKTV, OSZTV) továbbá képzési helyet is biztosít a diákoknak évről évre, valamint a szakmai képzés színvonalának megtartása érdekében a tanárok felkészítését is segíti.

 

Éves átlagban az összes velük kapcsolatban álló intézményből 20-25 mezőgazdasági gépész képzésben részt vevő diákot fogadnak duális képzésben a KITE 10 akkreditált telephelyén az ország számos pontján. A gyakorlatot teljesítők közül az iskola elvégzése után többen a cég kötelékeiben is maradnak, de akad olyan is, akiknek a felkészülését segítik a felsőfokú intézménybe történő bejutáshoz.

 

A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum öt megye 12 agrárszakképző intézményét foglalja magában mintegy 2800 nappali rendszerű és felnőttképzésben résztvevő tanulóval. A legnagyobb tanulólétszámmal sorrendben Győr-Moson-Sopron (959 fő) és Vas (746 fő), megye intézményei rendelkeznek. E két megye intézményeiben tanul a Centrum tanulóinak bő 60 százaléka.

 

A mai napon a Bábolnai Gazdanapokon cégünk és a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum között egy társasági szerződés aláírására került sor, mely deklarálja a KITE Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban. 

 

A Kisalföldi Centrumban 8 ágazathoz kapcsolódó szakma oktatása valósul meg. Az egyes ágazatokat tekintve a tanulólétszám alapján a legnagyobb jelentőséggel az agrárgépészet (25%-a a tanulóknak), a mezőgazdaság (22%), valamint az élelmiszeripar (21%) bír, e három terület együttesen a Centrum tanulóinak közel 70 százalékát fedi le. Emellett az erdészeti ágazathoz köthető szakmák aránya mondható jelentősnek (18%).

 

A KITE Zrt.

A 100%-ban magyar tulajdonú KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. központja Nádudvaron található, az 5 régióba és 20 alközpontba szervezett kereskedelmi és szolgáltató hálózata pedig az ország egész területét lefedi. Munkatársainak száma az 1700 főt is meghaladja, akiknek több mint 45%-a felsőfokú végzettségű. A KITE Zrt. dinamikusan fejlődik és piacvezető mezőgazdasági integrátorként a cégcsoport 2021. évi nettó árbevétele meghaladja a 410 milliárd forintot.

A vállalat a precíziós és talajkímélő gazdálkodáshoz kapcsolódó technológiák széles körű elterjesztésével közvetíti az agrárinnovációt a gazdálkodók felé, elősegíti versenyképességüket, és felelősen hozzájárul a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatósághoz.

 

2022. 09.13.

Manta Digitál Marketing Kft.

 

#mezőgazdaság #agrár #agrárgazdaság #nonprofit #kite #agrárszakképzés

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.