Íme 2017 legjobb honlapjai!

16. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen összesen 201 nevezés érkezett.

 

A díjátadóra november 15-én a Magyar Marketing Szövetség konferenciájának első estéjén került sor a Park Inn by Radisson Hotelben. Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István (zsűrielnök) ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

 

 „Minden vállalkozás példát vehet az idei nyertesekről, hiszen ők azok, akik most 2017-ben maradandót alkottak! A jövő egyértelműen az egyedi, kreatív technológiai és marketingkommunikációs megoldásokban van. A közösség ereje óriási dolgokra képes! Érdemes ezt (ki)használva dolgozniuk a marketingeseknek!” - mondta Varga István, a pályázat alapítója.

 

A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés az e-kereskedelem (25), a szolgáltatás (18), illetve a B2B (13) kategóriába érkezett. De sok jó megoldás született például Márkasite kategóriában is.

 

Az estről díjjal térhetett haza többek között a TelenorMyTV, a Simple alkalmazás, a Bónuszbrigád weboldala, az Inforadio.hu, de elismerést kapott Kaposvár és Székesfehérvár városának honlapja, valamint a Vöröskereszt és a Greenpeace weboldala is. 2017 abszolút Év Honlapja győztese a Korszakalkotók mecénás program (UniCredit Bank Hungary) lett.

 

A Közönség díjat több mint 3000 szavazattal a FaszaCuccok.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron negyedik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak!

 

A díjazottak teljes listája az alábbi linken érhető el:

https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2017

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.