Honlapokra is igaz: a kevesebb több

Sok cég a mai napig nem fordít elég figyelmet a megfelelő, letisztult designra, és sajnos nem ritka, hogy olyan termékhonlapokba vagy online szolgáltatásokba fut bele az ember, amik bizony már tíz évvel ezelőtt sem ütötték volna meg az elvárt szintet. Pedig az igényes design legalább annyira fontos, mint az, hogy az ügyvezető ne szakadt ruhába menjen tárgyalni. A kkv-k egy része mégse fordít elegendő erőforrást az első benyomásra.


Peter Behrens építész híres mondása szerint „a kevesebb, több”. Erre a vonalra építette formatervezői karrierjét Dieter Rahms is, aki némi kockázatot vállalva, már az ötvenes években bevezette a minimalista irányzatot a Braun cég dolgozójaként. Ugyan ez szembement az akkoriban elterjedt avantgárd gondolkodással, ma már látható, hogy jó döntést hozott, hiszen Jonathan Ive, az Apple formatervezője is erre a szemléletre alapozta a világmárka sikerét.

 

Nem muszáj Armani, csak stílusunk legyen


A minimalista vonal nem csak formatervezésnél, de arculatépítésnél, honlapdesignnál is követendő út. Természetesen nem engedheti meg magának minden vállalat, hogy milliókat vagy több száz órányi erőforrást fordítson a megfelelő designra. De aki az online piacon akar ringbe szállni, az nem kerülheti meg teljesen ezt a témakört.  Fontos, hogy letisztult, átlátható felületet mutassunk a felhasználók felé, és ne csak a funkcionalitást, de a szépséget is szem előtt tartsuk. Meg kell tanulni a vásárló fejével gondolkodni.

 

A design kialakításakor törekednünk kell arra, hogy a legkisebb káoszt is elkerüljük. Ne akarjunk minden négyzetcentiméteren eladni, viszont törekedjünk az egyediségre, hogy emlékezetesek maradjunk az oldallátogatók számára. Olyan ez, mint egy névjegykártya, ahol mindössze 2-3 információt szeretnénk igényesen, jó benyomást keltve megosztani. Persze itt ennél azért több infó is lehet, de fontos, hogy szorítkozzunk arra, ami tényleg fontos.

 

Ne keverjük a betűket


A tipográfia már azelőtt kirajzol egy képet az emberben a cégről, mielőtt elkezdené olvasni magát a szöveget. A szöveg struktúrája és elrendezése legyen letisztázva, ügyeljünk a tördelésre, a betűméretre és a betűk közötti távolságra, ahogy a betűszín is kiemelten fontos tényező olvashatósági szempontból. Próbáljunk elszakadni a szövegszerkesztőben megszokott betűtípusoktól, számos olyan oldal létezik, ahol ingyenesen juthatunk hozzá új betűkhöz, ilyen többek között az 1001fonts.com és a fonts.google.com.

 

Nem tanácsos keverni a betűtípusokat, és ügyelni kell arra is, hogy a hosszabb, nyomtatásban kiadott szövegeknél a talpas (serif) betűtípust könnyebb olvasni, míg monitoron inkább a talpatlan (sans-serif) betűtípust használjunk. Akit igazán érdekel a téma, az Robert Bringhurst „The Elements of Typographic Stye” című könyvében többszáz oldalnyi hasznos és érdekes információhoz juthat a betűcsaládokról.

 

A honlapot nem magunknak csináljuk


A tipográfia mellet a navigáció résszel lehet még elrontani oldalunk átláthatóságát. Sokan esnek abba hibába, hogy a legapróbb kis sikert és a vásárló számára teljesen lényegtelen információkat is ki akarja tenni az oldalra, aminek az eredménye rengeteg irreleváns tartalom és egy halom link lesz. Ha a menünk túl sok pontból áll, az oly annyira megnehezítheti az oldallátogató számára a lényeges menüpont kiválasztását, hogy jó eséllyel végül a honlap elhagyása mellett dönt inkább.

 

Ne legyen se túlzsúfolt, se túl színes a honlapunk. Maradjunk végig egy színvilágnál, ha a cégnek már van logója, az jó kiindulási alap lehet ehhez. A honlapra a szolgáltatásunk csomagolásaként érdemes tekinteni, és mint ilyet illusztrációkkal, képekkel tehetünk vonzóbbá. Azonban nem mindegy, hogy milyen képet és hova helyezünk el. Jó minőségű, releváns képeket használjunk, melyek kellő távolságra vannak a szövegtől. Ha nincs megfelelő minőségű képünk a termékről, akkor inkább ne rakjunk ki semmit!

 

A honlapot nem magunknak csináljuk! Az oldal saját ízlésre formálása az egyik leggyakoribb hiba, pedig nem mi leszünk a vásárlók. Még a legjobb cégvezetőnek is be kell látnia, hogy nem érthet mindenhez, így érdemes grafikus segítségét kérni, és amennyire lehet, szabad kezet adni neki.

 

/piacesprofit.hu/

  • Ezért reagálunk jobban a vizuális marketingreÉvek óta halljuk, hogy a vizuális élmény a közösségi marketing stratégia egyik kulcsfontosságú eleme. Nem véletlen, hogy az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül az Instagram, míg a Facebookon és Youtube-on megjelenő videók elérése is exponenciálisan nőtt. Mai bejegyzésünkben a tudományt hívjuk segítségül annak megértéséhez, miért történt mindez így.  
  • Digitális marketing tippek startupoknakÉleted egyik legnagyobb és legizgalmasabb kihívása, amikor saját vállalkozás indításába fogsz. Legyen az ötleted azonban bármennyire is jó, az mit sem ér, ha a potenciális ügyfelek nem értesülnek róla.  Arról, hogy mindenki megismerje az elképzelésedet a marketingednek kell gondoskodni, ami napjainkban gyakorlatilag egyet jelent az online marketinggel és amit feltétlenül egy átgondolt marketingterv összeállításának kell megelőznie. Ehhez szeretnénk ma néhány tippet adni neked.
  • Tíz legnagyobb hiba, amit cégeladásnál elkövethetünkA csúcson kell abbahagyni – tartja a mondás és mind többen jutnak el erre a pontra a magyar cégvilágban. Becslések szerint a családi vállalkozások generációváltás előtt állnak és az átmenetet csak a cégek alig harmada éli túl. De akár a magánélet is közbeszólhat, hiszen egy válás, vagy egy családtag-tulajdonostárs elvesztése is vihart okozhat a cég működésében, arról nem is beszélve, hogy 10-20 év után akár a cégvezető is elfáradhat, és inkább mással szeretne foglalkozni. Ilyenkor reális opció lehet a cégeladás, és szóba kerülhet akkor is, ha a társaság egy mérföldkőhöz érkezett: a növekedési potenciálját kimerítette, a tulajdonos saját korlátaiba ütközik.