Digital Hack

A Digital Hack a Magyar Marketing Szövetség szekciója, mely a marketing és média világa iránt érdeklődőknek nyújt tökéletes színteret. Az események ugyanis a digitális világ újításaiba kalauzolják el a résztvevőket, ahol olyan új megoldásokat, technológiákat fednek fel az előadók, amiket az utóbbi időben fejlesztettek ki, és első kézből lehet tájékozódni róluk.

 

A Digital Hacken ugyancsak fontos szerepet játszanak a start-up vállalatok, hiszen a legtöbb új keletű internetes és digitális megoldás forrását ezek a garázscégek biztosítják. Az esemény résztvevői átfogó képet alkothatnak a jelenlegi 01100100-ás korszak változásairól, továbbá betekinthetnek egy olyan jövőbe, ami minden bizonnyal hamarabb megérkezik, mint azt elképzelhetnék.

 

Az előadások és prezentációk minden alkalommal kiegészülnek a makrogazdaság stratégiai célkitűzéseinek feltárásával, így az innováció (K+F) és infokommunikáció hazai szabályozásairól, integrációs terveiről is értesülnek a vállalatok képviselői, aminek okán lesz idejük felkészülni az őket érintő változásokra.

 

Ugyancsak jelentős szerepet játszanak e rendezvénysorozat életében a mobileszközök, amik nélkül manapság egy lépést nem tesz egyetlen üzletember vagy fiatal sem. Azok a kényelmi megoldások, amik ilyen platformra készülnek, mind új lehetőséget biztosítanak a vállalatok számára célcsoportjaik eléréséhez, mélyebb megismeréséhez és pontosabb szegmentációjához. Ezen kívül a médiapiac a mobilon történő hirdetéseket is egyre szélesebb körben használja, újabb és újabb fejlesztéseket visznek véghez annak érdekében, hogy megrendelőiket, valamint fogyasztóikat egyaránt kiszolgálhassák a jövőben is.

Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatója

Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatója

Kedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.


Először került magyar cég a fejvadászok toplistájának élére

Először került magyar cég a fejvadászok toplistájának élére

A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal (BBJ) – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég a lista élére. Dr. Molontay Patrik ügyvezető igazgató a munkaerőpiaci trendekről meglepő tényeket is közölt, előfordul, hogy a jelöltek már a jelenlegi fizetésük dupláját jelölik meg bérigényként.


Már több mint 10.000 középiskolás töltötte ki a Nagy Diák Agrártesztet

Már több mint 10.000 középiskolás töltötte ki a Nagy Diák Agrártesztet

Mire jó egy drón a mezőgazdaságban? Mit jelent a precíziós gazdálkodás? Milyen az intelligens mechanikus gyomirtás? Ehhez hasonló kérdéseket kell megválaszolnia azoknak a középiskolásoknak, akik a Nagy Diák Agrárteszt 2. online vetélkedőn december 15-ig még versenybe szállnának az értékes nyereményekért.