Hírek

Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápát

Gödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.

A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteni

Akár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.

Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatója

Kedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.

Először került magyar cég a fejvadászok toplistájának élére

A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal (BBJ) – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég a lista élére. Dr. Molontay Patrik ügyvezető igazgató a munkaerőpiaci trendekről meglepő tényeket is közölt, előfordul, hogy a jelöltek már a jelenlegi fizetésük dupláját jelölik meg bérigényként.

Már több mint 10.000 középiskolás töltötte ki a Nagy Diák Agrártesztet

Mire jó egy drón a mezőgazdaságban? Mit jelent a precíziós gazdálkodás? Milyen az intelligens mechanikus gyomirtás? Ehhez hasonló kérdéseket kell megválaszolnia azoknak a középiskolásoknak, akik a Nagy Diák Agrárteszt 2. online vetélkedőn december 15-ig még versenybe szállnának az értékes nyereményekért.