Bokrétaünnep a bajai AXIÁL-telephelyen

Elérte legmagasabb pontját az AXIÁL Kft. bajai, központi telephelyén épülő új szervizműhely, mely a régió céges mobilszervizszerelői számára készül. Az alkalomból – melyet bokrétaünnepnek is neveznek – 2022. július 12-én májusfát állított a cég és szűkkörű ünnepség keretében megvendégelte az építőket.

Elérte legmagasabb pontját az AXIÁL Kft. bajai, központi telephelyén épülő új szervizműhely, mely a régió céges mobilszervizszerelői számára készül

Az építkezés 2022 márciusában kezdődött és várhatóan 2022 őszére fejeződik be. Az új műhely 830 négyzetméteren fogadja a gépeket és összesen 12 db ipari kapu fogja biztosítani azok ki- és beállását. A nehéz javítási munkákat daru segíti majd, melynek munkatere a teljes, 45 méter hosszú és 18,5 méter széles munkaterületre kiterjed, és akár 5 tonnát is felemel 6 méter magasságig. Az épület teljes területe 1060 négyzetméter lesz a szociális résszel, kézianyagraktárral együtt – tudtuk meg Umenhoffer Ferenctől, az AXIÁL Kft. beruházási és üzemfenntartási igazgatójától.

 

Az ünnepségen Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője köszönte meg a beruházás létrejöttén dolgozók és a kivitelezők munkáját. „Régi álmunk volt, hogy itt Baján is legyen egy mobilos műhely, mely a Baja környéki gépek szervizelési és karbantartási feladatait látja el. Csáki-Felső Sándor ügyfélkapcsolati vezető csapata fogja birtokba venni az épületet október-november környékén, mellyel tovább nő a cég fedett szervizműhely kapacitása és kiteljesedik az ügyfelek kiszolgálása. A korábban épített műhelyekhez képest ez annyiban más, hogy szélesebb az épület, amire a gépek növekvő mérete miatt  volt szükség. Például amikor 2001-ben elkezdtük forgalmazni a CLAAS gépeket, akkor az átlagos vágóasztalszélesség 5 méter 50 cm volt, most már van olyan vágóasztal, mely 12 méter 30 cm. Köszönjük a beruházásban résztvevők munkáját és kérem, vigyázzatok magatokra, mert az ember a legfontosabb!”


Az építkezés a Gemenc Bau Kft. segítségével valósul meg, mely vállalat más axiálos projekteknél, köztük az Alkatrész Logisztikai Központ beruházáson is munkálkodott. A bajai bokrétaünnepen a Gemenc Bau Kft. igazgatója, Csermák Tamara köszönte meg maga és kollégái nevében az ünnepséget, majd elmondta, nagyon örül, hogy a bajai telephelyen immáron a második közös munkájuk valósul meg. Reméli, hogy az épületben dolgozók teljes megelégedettséggel fogják azt használni az átadást követően.

 

Az 1991-ben alapított AXIÁL Kft. az egyik vezető mezőgazdaságigép-kereskedelemmel foglalkozó vállalat Magyarországon.

 

Az AXIÁL Kft.

Az 1991-ben alapított AXIÁL Kft. az egyik vezető mezőgazdaságigép-kereskedelemmel foglalkozó vállalat Magyarországon. A cég tevékenységi köre kiterjed mezőgazdasági-, építőipari- és anyagmozgatógépek, valamint az ezekhez használható munkagépek és eszközök értékesítésére. A családi tulajdonban lévő magyar vállalat 19 hazai telephellyel rendelkezik, központja Baján van. Az AXIÁL Cégcsoporthoz tartozik a 2001-ben alakult MANAX Kft, valamint 2007-ben létrejött az Axiál Financial Services Kft. is. A cégcsoport kínálatában tevékenységeihez köthető olyan értéknövelt szolgáltatások találhatók meg, mint például használtgép-, alkatrészkereskedelem, szervizhálózat-üzemeltetés, gépbérleti-, finanszírozási-, valamint precíziós gazdálkodási megoldások. A vállalatnak a szomszédos régiókban is van érdekeltsége leányvállalatai, a szlovák HRIADEL' és a román MUNAX cégek révén.

 

A Gemenc Bau Kft.

A szekszárdi Gemenc Bau Tolna Építőipari és Szolgáltató Kft. 1994-ben alakult, könnyűszerkezetes csarnokok fővállalkozásban történő kivitelezésére és forgalmazására, valamint mélyépítéshez kapcsolódó tervezési munkákra specializálódott. A társaság magas színvonalú, komplex szolgáltatással áll partnerei rendelkezésére. Szolgáltatásaik közé mély- és magasépítéshez kapcsolódó tervezési és kivitelezési munkafolyamatok, pályázatfigyelés, pályázati tanácsadás, pályázatírás, projektmenedzsment tartoznak. A cég mérnöki irodaként működik (előkészítés és tervezés, általános koordináció, felelős műszaki vezetés, műszaki ellenőrzés), ill. a könnyűszerkezetes kivitelezést saját állományú szakemberei végzik. Egyéb munkálatokat alvállalkozóikon keresztül bonyolítanak. Fő céljuk, hogy szakmai munkájukkal olyan megoldásokat nyújtsanak megbízóiknak, melyek alkalmazásával tartós, biztonságos és egyben gazdaságos fejlesztéseket valósíthatnak meg az igények, a szakmai előírások, a rendelkezésre álló idő- és költségkeret harmonikus összehangolásával.


2022.07.18.

Manta Digital Marketing Kft.

 

 #axiál #gemencbau #baja #bokréta

  • Már több mint 10.000 középiskolás töltötte ki a Nagy Diák AgrártesztetMire jó egy drón a mezőgazdaságban? Mit jelent a precíziós gazdálkodás? Milyen az intelligens mechanikus gyomirtás? Ehhez hasonló kérdéseket kell megválaszolnia azoknak a középiskolásoknak, akik a Nagy Diák Agrárteszt 2. online vetélkedőn december 15-ig még versenybe szállnának az értékes nyereményekért.
  • Sütve és főzve is egészséges a laskagomba, mégis keveset fogyasztunk belőleA többféleképpen elkészíthető laskagomba nemcsak finom, hanem magas rost- és fehérjetartalma miatt rendkívül egészséges is – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldség-és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő kampánya, az Európai Friss Csapat program. Ennek ellenére az átlagos éves gombafogyasztás országosan csupán 1 kilogramm fejenként, míg az uniós átlag ennek négyszerese.
  • Folyamatosan erősödik a Kárpát-medencei magyar gazdák összefogásaÚjabb tagszervezetekkel bővült a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF). Minden eddiginél erősebb a határon inneni és túli gazdák összefogása, együttműködésük pedig még szorosabbá válhat a jövőben.