Állatorvostudományi Egyetem az állatbántalmazókat vizsgálta: Aki állatot kínoz, idővel embert is fog

Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szembeni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

Az állatkínzó nem is igazán ember

A program Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor beszédével kezdődött. Mint oly sokszor, most is kiemelte az egyik legfontosabb mondanivalót az állatkínzással kapcsolatban: aki állatkínzó, az emberkínzó is. Az esemény során megtudhattuk, hogy számos szakember megállapítása szerint az, aki egy állatnak képes szándékosan ártani, fájdalmat okozni, az előbb-utóbb emberrel is megteszi. Dr. Sótonyi Péter kijelentette, számára az állatkínzó nem is igazán ember. Az életet minden körülmények között tisztelni kell. Nemcsak az állatokat, de a természetet magát is.

 

Nem véletlen tehát, hogy 2017-ben az egyetemen létrehozták az állatvédelem tantárgyat, amelyet magyar, angol és német nyelven is oktatnak, így 52 országból érkezett hallgatóik mind találkoznak a témával. Ugyanezért hozták létre az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központot is, ahol multidiszciplináris szempontok szerint is folyik a kutatás. Sótonyi Péter hangsúlyozta:

 

„Míg az állatorvos menti és gyógyítja a bántalmazott állatot, addig a jogász a megfelelő törvényalkotást segíti. A bántalmazó az is lehet, aki végtelenül szereti a házi kedvencét, és ezért olyan ételt etet vele, amivel megbetegíti. Például édességet etet a kiskutyájával.”

Nőtt az állatkínzásos esetek száma

A regisztrált állatkínzásos esetek száma sajnos az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott. 2018-ban 545, 2019-ben 586 esetet regisztráltak, 2020-ban ez a szám már 700-ra emelkedett.  Dr. Kitanics Márk klinikai szakpszichológus szerint az állatkínzásig több út vezet. Az elkövető lehet szadisztikus, antiszociális személyiség, esetleg elmebetegségben, szexuális zavarban szenvedő, alacsony intelligenciával rendelkező. De az állatkínzás hiányos szocializáció és rossz modellkövetés, vagy hirtelen felindulás miatt is bekövetkezhet.

 

Az előadás részletes programja

Az állatkínzó lélektana a klinikai szakpszichológus szemével

Dr. Kitanics Márk az állatkínzás lélektanát vette górcső alá. Előadása elején kiemelte, hogy az állatokkal kapcsolatos rossz bánásmód és az erőszakos bűncselekmények között egyértelmű összefüggések állnak. Az állatkínzás pszichológiai háttere igen szerteágazó lehet, többek között okozhatja frusztráció, szadisztikus személyiség, különböző mentális zavarok, gyenge intellektuális nívó vagy hiányos szocializáció.

 

Az állatkínzás megjelenhet mint következmény, egyes gyermekkori fixációk, a szocializáció vagy családi környezet által. De lehet előzmény is, például a már korábban is említett sorozatgyilkosoknál. Konkrét eseteken keresztül mutatta be, mennyi minden állhat egy állatkínzó tetteinek hátterében. Olykor a gyerek teljesen magától kezd el bántani más élőlényeket, míg másokat kényszeríthetnek erre, de előfordul az is, hogy zoofília áll a háttérben. Az esetek igen sokfélék lehetnek, számos pszichológiai háttérrel.

 

Az állatkínzás egy hozadék is lehet, mégpedig az agresszióé. A frusztráltságot gyakran az emberek a náluk gyengébben vezetik le. Egy gyerek pedig az erőviszonyok miatt nem képes ezt tenni egy felnőttön, ezért egy állattal kegyetlenkedik. Az is lényeges, hogy a gyerekek csak néhány év után fejlesztik ki azt a képességüket, ami által érzékelik, hogy a másik élőlény számára mi okoz fájdalmat.


A szakpszichológus azonban arra is rávilágít, hogy nincs olyan személy, aki valaha ne követett volna el állatkínzást. Ebbe a kategóriába ugyanis az is beletartozik, ha lecsapunk egy legyet vagy egészségtelen ételt adunk kedvencünknek. Az állatkínzás ellen a legjobb védekezés a megelőzés, felvilágosítás, utánkövetés, terápiás módszerek alkalmazása. Az egyik legfontosabb szempont pedig az, hogy a törvényalkotók kikérjék a szakemberek véleményét ilyen ügyek esetén.


A programban egyebek mellett megtörtént hazai állatkínzási büntetőperekben elhangzottakon keresztül mutatták be az előadók az állatkínzókat, illetve több különös kegyetlenséggel gyilkoló sorozatgyilkos bűnügyi profilját bemutatva rávilágítottak, hogy ezek a bűnözők mind állatkínzással kezdték tevékenységüket. Több előadó is hangsúlyozta, hogy ha felismerik egy gyerek állatkínzó hajlamát, akkor neveléssel, agressziókezeléssel a probléma megoldható.

 

Dr. Vetter Szilvia, az egyetem állatvédelmi központjának vezetője mindezt így foglalta össze:

„Nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy az állatkínzást pontszerűen vizsgáljuk, azt rendszerszerűen kell górcső alá venni. Nem elég azt a pillanatot megnézni, amikor valaki egy baltával lesújt egy állatra, hanem azt is vizsgálni kell, hogyan jutott el idáig, és mi történik vele, a környezetével a kegyetlen cselekedet után”


Forrás: magyarmezogazgadasag.hu; azenkutyam.hu/
 
 

#állatkínzás #bűnözés #gyilkosság #Állatorvostudományi Egyetem #szakmai nap #profilozás


2021. 03. 18.

Manta Digitál Marketing Kft.


  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.