A tudatalatti befolyásolás technikái

A vásárlók szeretik azt hinni, hogy ésszerűen és tárgyilagosan választanak, de az első benyomás bizony háttérbe szorítja az objektivitást.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség számításai alapján a következő hónapokban bizonytalan gazdasági kilátásokkal kell szembe néznünk a tavalyinál magasabb árak és az infláció miatt. A labilis gazdasági viszonyok közepette minden vállalkozás pengeélen táncol, és kiszolgáltatott helyzetben van, talpon maradásuk pedig még inkább az eladások függvénye. Ilyen időszakban a cégvezetőknek elengedhetetlen megtalálniuk azokat az eszközöket, melyekkel magukhoz vonzhatják és vásárlásra ösztönözhetik vevőiket.

Az ONLINET, Philip Graves, a vásárlási szokások pszichológiájával foglalkozó szakember eredményeit felhasználva, most a vásárlói döntések tudatalatti befolyásolásának technikáira hívja fel a figyelmet, hiszen számos olyan tényező van, melyeket észre sem veszünk a választásaink során. A neves kutató több más terület mellett ezeket a tudatalatti választásokat vizsgálja, s arra jutott, hogy 4 elsődleges tényező van, mely befolyással bír a vásárlói döntésekre.

1. Jobban szeretünk gondolkozás nélkül vásárolni.

Testünk, agyunk a gondolkozáshoz energiát használ fel, így minél több vacillálást kíván egy termék kiválasztása és megvásárlása, annál inkább elfáradunk. Ebből kifolyólag minél több információ zúdul az ügyfelekre, minél több a választási lehetőségük, annál biztosabb, hogy a végén semmit sem vesznek majd.

Megoldás: Minél egyszerűbb vásárlási folyamat, annál biztosabb bevétel. Nem szükséges a túlságosan bő termékkínálat és az információdömping. Csak a legfontosabb adatokat adjuk át, amelyek befolyásolják a döntésüket.

2. Jobban utáljuk a veszteség érzését, mint a nyereség élményét.

A vevők ösztönösen óvakodnak a bizonytalantól, ugyanis sokkal intenzívebben éljük meg a veszteséget, mint a nyereséget.

Megoldás: Graves szerint míg a cégek azon fáradoznak, hogy megpróbálják meggyőzni  a vásárlókat, hogy az új mindig jobb, addig az ügyfelek arra összpontosítanak, hogy nehogy rosszul válasszanak. Így sokkal célravezetőbb, ha rádöbbentjük őket arra, mi mindent hagynának ki, ha egy másik terméket vinnének haza.

3. Amivel először találkozunk, az fog meg minket leginkább.

A vásárlók szeretik azt hinni, hogy ésszerűen és tárgyilagosan választanak, de az első benyomás bizony háttérbe szorítja az objektivitást. Az első tapasztalatok, a márkaüzenet, a színek, más érzékszervi tapasztalatok, valamint az első mondat, amit hallanak egy adott termékről mind-mind megelőzik a racionális választást.

Megoldás: Az első találkozás az ügyféllel döntő fontosságú. Óvatosan kell megfogalmazni az első mondatokat, az első árajánlatot, és meg kell komponálni a vevő első lépését az üzletben, az élményt, mely a boltba történő belépésekor éri.

4. Inkább követjük a tömeget, minthogy úttörővé váljunk.

Mindenki szeretne úttörő, valamiben az első lenni. De a tudatalattink és a társaktól való függésünk miatt fontosak nekünk a szóbeszédek, és adunk mások véleményére. Ezt nagyon jól példázza az internetes vásárlói fórumok népszerűsége.

Megoldás: Ebből a tényből kiindulva elég csak meggyőzni az ügyfeleket arról, hogy mindenki az adott terméket keresi és veszi, így elérhetjük, hogy a biztonság érzése felülkerekedjen a bizonytalanságon.

?Bár ezek kézzel nem fogható eszközök, eredményességüket számos kutatás és tanulmány is alátámasztja. Mi hiszünk a tényeknek, s úgy gondoljuk, hogy a gazdaság mostani, ingoványos talaján ezekkel a megoldásokkal talán segíthetünk a vállalkozásoknak átvészelni a bizonytalan időszakot, s megerősödni a piaci körülmények ellenére.? ? mondja Lukács Tamás, az ONLINET Group ügyvezető igazgatója.

Forrás:btl.hu

2012.02.23.

  • Ennyit mobiloznak el a magyar fiatalok havontaA fiatalok átlagosan 4800 forintért mobiloznak havonta, és 59%-uk saját maga fizeti a számláját – olvasható a K&H közleményében. A 19-29 éves fiatalok körében 94%-is az érintőképernyős okostelefonok aránya, és a korosztály idősebb tagjainál a havi összeg átlagosan már 5200 forintra rúg.
  • Hogyan válasszuk ki a jó online marketingest?Sok cég tisztában van azzal, hogy csak botladozik az online kommunikációs csatornákon, de azt sem tudják, honnan akaszthatják le a megfelelő szakembert. Szesztay Péter online marketing szakértő segítségével megmutatjuk, hogyan találhatjuk meg az igazán jó online marketingest a cégünknek és mikor érdemesebb inkább ügynökséggel vagy szabadúszóval dolgozni, mint alkalmazni valakit.
  • Az employer branding szerepe a vállalati életbenA munkáltatói márkaépítés, más néven Employer Branding a HR szakma marketinggel történő összekapcsolása. Mint már korábban is írtunk róla, a rendelkezésre álló munkaerő, ezen belül is a képzett és tehetséges munkavállalók számának folyamatos csökkenése miatt vállalkozásunk külső megítélése folyamatos alakuláson megy keresztül.