A digitalizáció és a dolgok internete volt a legnépszerűbb a precíziós gazdálkodás konferencián

A gazdálkodás során hatalmas adatmennyiség keletkezik. Ezeket helyesen rendszerezve, feldolgozva, hasznosítva jövedelmezőbb és környezetkímélőbb termelés érhető el. Ehhez egyre több segítséget kapnak a mezőgazdaságban dolgozók.

A megalapozott döntések és a fenntartható gazdálkodás kulcsszavaknak megfelelve tartottak 150 szakmai előadást a precíziós gazdálkodás témájában Budapesten. Az újpesti Aquaworld Resort első és nyolcadik emeletén tartott rendezvényen megjelent 800 résztvevő ismét sok új ismerettel bővíthette a tudását. A PREGA Konferencia 2020 két nap alatt 19 szekciókban osztott meg fontos, hasznos és új információkat a digitalizációra nyitott agrárszakemberekkel és gazdálkodókkal. Az új szekciók köztük különösen nagy érdeklődés volt az Indoor Farming, azaz a beltéri növénytermesztés és az agrár IoT, vagyis internet of things, a dolgok internete technológiai megoldásai iránt.

A PREGA Konferencia előadói az agrárdigitalizáció és a precíziós gazdálkodás témaköreiben is sok újdonságot mutattak be

A precíziós technológiák alkalmazásával úgy lehet növelni a hatékonyságot, és akár csökkenteni a költségeket, hogy eközben kevésbé terheljük a környezetünket.

Ezt pedig a mezőgazdasági termelés során használható digitális támogató megoldások segítségével érhető el. Egyre többen felismerik azt, hogy nagyon hamar eljön az idő, amikor a digitális adatgyűjtés, rendszerezés, feldolgozás, továbbítás és hasznosítás már a gazdálkodás alapfeltételévé válik. Az is az adatgyűjtés fontosságát mutatja, hogy az Európai Unió környezet- és éghajlatvédelemhez kapcsolódó Green Deal programterve a korábbinál jóval szigorúbb adatszolgáltatásra kötelezi majd a tagállamokat – mondta Bolyki Bence, a PREGA főszervezője.

Az Agrármarketing Centrum, Agroinform.hu, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében megvalósuló PREGA Konferencia összehozta az agrárszakma digitális fejlesztésekre nyitott képviselőit. Az esemény küldetése, hogy kifejezetten az agrár-digitalizációban résztvevő szakemberek és gazdálkodók találkozópontja és tudásmegosztási helyszíne legyen.

A teljes mezőgazdaságot átszövi és hatékonyabbá teszi az agrárdigitalizáció 

A PREGA előadásainak egyik legfontosabb közös pontja, hogy ma már a gazdálkodás minden területén elérhetők a tudatosan tervezett, termőhely-, növénykultúra-, vagy haszonállat egyedspecifikus megoldások. A precíziós technológiák összekapcsolása és rendszerré fejlesztése környezetvédelmi és hatékonyságnövelési szempontból is fontos – mondta Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója. A vállalatuknak sikerült az egyes precíziós elemek rendszerszintű összekapcsolása és piaci bevezetése. Ezt az idén januári AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen mutattak be a nagyközönségnek.

Remek szakmai előadásokat hallhattunk a 2020-as PREGA Konferencia mindkét napján: a kedvencünk a Precíziós állattenyésztés az akvakultúrában című prezentáció volt

Párhuzamban az élelmiszeripar és precíziós gazdálkodás

Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodás olyan jelentős tendencia a mezőgazdaságban, mint amilyen az egészséges táplálkozás az élelmiszeriparban. A két dolog ráadásul szorosan összefügg. A precíziós technológiák ugyanis lehetővé teszik az egészségesebb alapanyag előállítását. Ezáltal hozzájárulnak az egészséges élelmiszer-termeléshez.

Közös felhőben történő adatátvitel könnyíti gazdák dolgát: hamarosan jön a DataConnect

A MEGFOSZ elnöke, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Harsányi Zsolt egy nagyon fontos fejlesztésről beszélt. Létrejöttek az első megállapodások a nemzetközi mezőgazdasági gépgyártó vállalatok között arról, hogy a jövőben a különböző rendszerekből származó telemetriai adatok egymás felhő szolgáltatásaiba feltölthetőek legyenek. Így márkától függetlenül hozzáférhetővé válnak a gazdálkodók számára.

Ugyanis jelenleg az egyes gépgyártók programjai nem minden esetben működnek jól más vállalatok szoftvereivel, ami sokszor ellehetetleníti az adatáramlást. Az ezt megoldó közös DataConnect rendszer néhány hónapon belül élesedhet, ami nagy előrelépést jelent az agrárdigitalizáció egyik legnagyobb akadályának leküzdésében. A felhő alapú rendszerben a gépek gyártótól függetlenül tudnak egymással kommunikálni, információkat továbbítani. Így például a jármű aktuális helyzete, az üzemanyagtank töltöttsége, a gépek aktuális műszaki állapota és sebessége, továbbá agronómiai adatok is felkerülnek a közös felhőbe.


2020.02.20.

Csurja Zsolt

 

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.