Vágtató digitális generációk

A Te véleményedre van szükségünk, hogy átfogó képet kaphassunk a ma élő generációk fogyasztói szokásairól. Tudasd velünk, számodra milyen mindennapi tényezők képzik az igazi értékeket!

 

„Az elmúlt 15 év alatt felnőtt egy új fogyasztói réteg. Ők a ’Z Generáció’, akik már a neten élnek. Okosak, van véleményük, gyorsan döntenek, ők a „digitális mindenevők”. Úgy érzik, alanyi jogon jár nekik a netes lét, a social média és az okostelefon. Aki őket meg tudja szólítani, az a jövőjét építi.” – nyilatkozta Varga István, ’Az Év Honlapja’ pályázat alapítója.

 

’Az Év Honlapja’ Team éppen ezért, indított el egy kutatást, mely első sorban a Z- generáció fogyasztói szokásait vizsgálja, a ’baby boomerek’, az X- és Y-generációk habitusával összevetve azt.

Jelenleg az Y- generáció tagjai alkotják a fiatal munkavállalók nagy részét, de érdemes figyelmet fordítani a Z- generációra is, hiszen ők lesznek a jövő vásárlói.

Nagyon nehéz az új generáció figyelmének középpontjába kerülni, mivel őket sokkal több inger, mikromomentum éri, mint a többi generáció szülötteit.

 

Szekunder kutatásunk során kialakult egy képünk a vizsgált fogyasztói rétegről. Felállítottuk hipotéziseinket és primer kutatásunk segítségével megerősítjük vagy megcáfoljuk azokat. Ezeket az állításokat csak később kívánjuk nyilvánosságra hozni, mivel ezzel befolyásolhatnánk kitöltőinket.

 

Annak érdekében, hogy ezek a következtetések relevánsak legyenek, minél nagyobb számú kitöltőre van szükségünk.

Kérjük, segítsd Te is munkánkat azzal, hogy kitöltöd ezt a mindössze 4 percet igénybe vevő kérdőívet- legyél bármely generáció tagja!

A kérdőívünket itt érheted el.

 

A felállított hipotézisekről és az eredményekről elsőként a Magyar Marketing Szövetség November 17.-ei konferencia plenáris ülésén hallhatnak majd az érdeklődők. Később megtekinthetőek lesznek a mantamarketing.hu, azevhonlapja.hu, illetve a marketing.hu weboldalakon.

 

Köszönettel,
’Az Év Honlapja’ Team

  • Digitalizáció, mezőgazdasági robotok és agrármarketing a HungexponIdén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást. A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
  • IoT és digitalizációs ötletekkel fejlesztik a mezőgazdaságot a magyar fiatalokMagyar tech-ötletekkel fejlesztenék a mezőgazdaságot, a főszerepben a digitalizáció és az IoT áll. NAK TechLab néven indult inkubációs program, ami az agrárágazatot modern eszközökkel közelítő megoldások piaci elterjedését segíti. A három hónapig tartó programot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Design Terminal segítségével és nagyvállalatok bevonásával szervezi. Hiperlokális előrejelzés, megfigyelt rovarcsapdák és modern gabonamintavételezés.
  • Újrarendezték a hazai bormarketing feladatait2020 elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség felel a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért, az Agrárminisztérium irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum pedig a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.