Snapchat őrület- a ?sexting?-től való félelem

A Snapchat, Uyan Evan Spiegel, mindössze 23 éves vezérigazgatója koordinálásával, a Facebook három nagy baklövését kihasználva tör az élre. A Facebookkal ellentétben a Snapchat sokkal intimebb és egyedibb, hiszen csak azokra az emberekre összpontosít, akik a telefonkönyvünkben megtalálhatók, tehát megment azoktól a szituációktól, hogy olyan emberekkel kelljen szót váltanunk, akikkel nem szeretnénk és nem is szoktunk.

Persze miért is ne rejtene veszélyeket?! Az erényeiből kifolyólag lehetővé teszi a pornográf képek megosztását is, hiszen a képek, videók a megtekintés után törlődnek és mindenféle felelősség nélkül válthatnak üzenetet egymás közt a felhasználók, (megfeledkezve az okostelefonok screenshot funkciójáról) amely borzasztó nagy félelmet vált ki a szülőkből.

Mára már a felnőttek körében hasonló mértékben közkedvelt, mint a fiatalabb generációnál. Az app naponta 400 millió kép és videó küldését asszisztálja, ami azt jelenti, hogy meghaladja a Facebook és Instagram forgalmát együttvéve. Ebből kifolyólag nem meglepő az, hogy Zuckerberg 3 millió dollárt is hajlandó lenne fizetni az alkalmazásért.

A Snapchat ingyenes, egyelőre a hírek szerint semmiféle bevételt nem termel a cégnek, startupok mecénásai finanszírozzák költségeit. Ha nincs honorárium, miért kell a Facebooknak? A tinédzserek körében egyre veszít a népszerűségéből a Snapchat elterjedésének következtében, viszont a Facebook egyeduralomra tör, és ehhez az összes korosztályt le kell fednie. Nem hagyhatja, hogy bármilyen kezdeményezés gyengítse a pozícióját.

Bár a Snapchat a vezető Social média sorában csak a negyedik helyen áll, de mindenképp elismerésre méltó, hogy ilyen rövid idő alatt (2011 Szeptemberétől napjainkig) ekkora versenytársakkal tudott harcba szállni (Facebook, Twitter, Instagram), és minden esélye megvan arra, hogy a következő közösségimédia-sikersztori babérjaira törjön.

  • Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápátGödöllő, 2023. április 27. – A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.
  • A cégeknek továbbra is megéri napelemes erőmű-rendszert telepíteniAkár 2-5 év alatt megtérülhet az energiaköltségeket optimalizáló beruházás az A1 Csoport számításai szerint, de elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek nyitottak a saját működésük újragondolására.
  • Kedvező irányt vett a lakáshitelek kulcsfontosságú mutatójaKedvező irányba mozdultak el a lakáshitelek kamatát, végső soron pedig a havi törlesztőrészletet nagyban befolyásoló úgynevezett BIRS-mutatók. Az 5, 10 és 20 éves futamidejű BIRS 1,9-2,3 százalékponttal csökkent az október végi csúcsokhoz képest. Ha tartósan alacsonyan maradnak a BIRS-kamatok, az kedvező irányba terelheti a lakáshitelek kamatait. Bár a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet, a korábbi időszakhoz képest magasabb kamatszintek visszafogják a hitelkeresletet, a bankok közötti verseny javíthatja a lakáshitel-felvételt tervezők helyzetét.